Riport

A MALÉV telefonközpontjából a felhők közé: Réti-Mariass Julien, a legsármosabb magyar pilóta

Gyerekkora óta vonzza a repülés. Kitartó munkával, sok tanulás és lemondás után a Malév telefonközpontjából jutott el a pilótafülkébe. Néhány éve az interneten is megosztja a tapasztalatait követőivel: közérthetően mesél a munkájáról, miközben sok érdekes kulisszatitkot is elárul.

Mivel Julien édesapja francia származású, így Párizsban a Charles de Gaulle repülőtér közelében töltötte a gyerekkora egy részét. Ez a helyszín a naponta le- és felszálló gépek látványával megpecsételte a sorsát. Bár nem volt könnyű útja, azt is mondhatnánk, hogy kicsit döcögős volt az indulás, hiszen sem a családban, sem az ismerősi körben nem volt pilóta, így mindent magának kellett megtapasztalnia, megtanulnia. Tinédzserkorában édesanyjával visszaköltöztek Magyarországra, így a gimnáziumot és az egyetemet is itt járta ki.

A felelősség inspirálja

„A szüleim ragaszkodtak hozzá, hogy legyen egy diplomám, ezért először még más irányba indultam. Az egyetemi gyakorlatomat a Malév telefonközpontjában töltöttem, így kerültem még közelebb az álmaimhoz. Nem a legkönnyebb szakmát választottam, de tudtam, hogy ezt szeretném csinálni, ezért küzdöttem érte” – meséli Julien.

A pilóták kiképzése nem olcsó, Julien a családja anyagi támogatásával és hitel felvételével tudta elvégezni az iskolát. A pénz mellett kitartás, elszántság és rengeteg lemondás kell ahhoz, hogy valaki pilóta lehessen, így azt mondja, nem mindenkinek való ez a szakma.

Talán nincs olyan kisfiú, aki legalább egyszer ne játszana el a gondolattal, mi lenne, ha pilótának állna. Ha pedig megkérdezzük, miért is szeretne pilóta lenni, valószínűleg elsőként az utazást jelöli meg indokként. Julien azonban nem ezért választotta ezt a szakmát.

„Természetesen én is szeretek utazni, új helyeket felfedezni, de sokkal lényegesebb számomra a felelősség, ami ezzel a munkával jár.

Az, hogy ura vagyok egy ilyen nagy gépnek, emberek százait viszem el egyik helyről a másikra, és felelős vagyok a biztonságukért.

Engem nem nyomaszt a felelősség, sokkal inkább inspirál, ha döntéseket kell hoznom, szeretem a kihívásokat” – magyarázza a lelkes pilóta.

Magának való youtuber?

Bár döntési helyzetben a kapitányé az utolsó szó, Julien szerint a jó kapitány kikéri mindenki véleményét, akár még a légiutas-kísérőkét is, és utána határoz. Az esetek nagy részében közösen hozzák meg a döntést. Pilótának lenni tehát egyszerre magányos feladat és csapatmunka is. Ez a kettősség egyébként Julien egész életére jellemző. Mert miközben a hétköznapokban inkább csendes, visszafogott embernek ismerik a barátai, addig az interneten a YouTube- és TikTok-videóiban sokszor a követőitől érkező olyan polgárpukkasztó kérdésekre is válaszol sajátos stílusban, mint hogy igaz-e, hogy a pilóták örömlányokhoz járnak landolás után…

„A Covid idején nem utazhattak az emberek, így nem volt munkám. Két lehetőség állt előttem, vagy magamba fordulok, vagy kitalálok valamit, aminek köze van a repüléshez, amit szeretek. Mivel ezt a munkát egyfajta misztikum övezi, az ismerőseim állandóan kérdezgettek, érdeklődtek a mindennapokról, így jutott eszembe, hogy videókat készítsek. Ekkor jött létre az abovehorizont.com (a horizont felett) oldalam.

Nem volt könnyű, mert ki kellett lépnem a komfortzónámból, hogy megmutassam magam. Kezdetben kizárólag szakmai anyagokat készítettem, aztán egyre több kérdést tettek fel a követők, lazább, bulvárosabb témákra voltak kíváncsiak. Szeretnek mindenbe belenézni, nagyon kíváncsiak.”

Réti-Mariass Julien, az influenszer pilóta

Ez is érdekelhet: Elképesztő illat, éteri szépség: így néz ki a legnagyobb hazai bazsarózsafarm Csizmadi Imrénél

Hiteles információkat oszt meg

Juliennek fontos, hogy hiteles információkat osszon meg másokkal, megmutassa a szakmája szépségét és nehézségeit. Mesél például arról, hogy melyik reptereken a legnehezebb a landolás, hogy mi a különbség a női és a férfi pilóták között, vagy hogy mennyi a fizetésük.

De megválaszol érdekes és jogos felvetéseket is. Mondjuk, hogy miért van hamutartó a repülő wc-jén, ha egyébként tilos ott dohányozni. És hogy be lehet-e szorulni odafenn a mosdóba? Biztonságos-e forró teát, kávét inni a gépen, milyen tartályban tartják a folyadékot, hogy ne legyen belőle baleset?

Mondanivalóját humorba csomagolja, de igyekszik nem megbántani senkit és csak olyan videót készít, amit később akár a kisfiának is mutatna. Elve, hogy inkább legyen hosszabb egy videó, de az minőséget képviseljen.

„Kevesen tudják – és ha most a cikk elolvasása után megnézik a videóimat –, talán nem is akarják elhinni, de én egy csöndes fickó vagyok. Elárulom, ha olyan pökhendi lennék, mint a neten, nem tudnék a szakmámban elhelyezkedni.”

„Az egyenruha nem tesz különbbé”

Julien természetesen tisztában van azzal, hogy sokaknak imponáló az egyenruhája, de ő nem szállt el magától. „Igyekszem a kisfiamnak is megmutatni, attól, hogy valaki pilóta, még nem különb másoknál. Nem a ruha és nem is a szakmája határoz meg valakit, hanem a viselkedése, a tettei. Egy asztalos legalább olyan fontos feladatot lát el, mint én. Sőt, az alkotó emberek engem még inkább lenyűgöznek.” Arra a kérdésre, hogy szeretné-e továbbadni majd a fiának a stafétát, így felel:

„Nem szeretném a pilótaság felé terelgetni. Persze ha ezt választja, akkor támogatom, de szülőként inkább abban segítem majd, hogy megtalálja, mi teszi őt boldoggá. Szeretném, ha nem a külsőségek, hanem a belső értékek számítanának neki az életben.”

Ezeket olvastad már?

  1. Fél áron vásárolhatsz most a Lidlben és a Penny Marketben: így csináld!
  2. Csokornyi új virágot hoz a flamingó: öntözd ezzel a filléres keverékkel kéthetente egyszer
  3. Önkéntes magányában, gyászolva hunyt el Harkányi Endre: mindenkit elveszített, mire elment

Fotó: Adobestock, archív

OSZAR »